130 éve született P. Szentmártoni Kálmán tanár, történész, népmesegyűjtő

Unitárius lelkészi családban született 1879. február 18-án Nyárádszentmártonban. „Hatan voltunk testvérek. Korán árvaságra jutottunk… Gyermekkorom és ifjúságom keserves küzdelmek és nélkülözések között telt el…” írta visszaemlékezéseiben. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, a II-V. osztályokat Torockón végezte, fenntartásáról önmaga gondoskodott, akárcsak később a kolozsvári unitárius gimnáziumban. Az 1899/1900-as évben teológiát hallgatott, végül a tanári pályát választotta. 1904-től a gimnáziumban óraadó, a következő évtől ugyanitt helyettes tanár. 1907-ben szerezte meg a kolozsvári egyetemen a történelem-földrajz szakos tanári oklevelet, s még ebben az évben a székelykeresztúri unitárius gimnázium tanárának nevezték ki, melyet A történettanítás újabb irányai című értekezésével foglalt el. 1933-ig tanított itt, ekkor veszi át az intézmény irányítását. 1935-től a kolozsvári unitárius főgimnázium tanára, 1939-ben nyugdíjazzák, s ekkor kapta meg a tiszteletbeli igazgatói címet. Óraadóként tovább tanított, 1940-től újra rendes tanárként alkalmazzák, 1943-ban rövid ideig újra igazgatói státusba került, s még ebben az évben nyugalomba vonult.
1938-tól szerkesztője, majd felelős szerkesztője, kiadója a Keresztény Magvető folyóiratnak. Részt vett a tanügyi mozgalmakban, s a különféle egyesületek munkájában:  Székelykeresztúri Vöröskereszt, Jótékony Nőegylet, Unitárius Irodalmi Társaság, éveken át az unitárius egyházi főtanács tagja. „Nagyrészt –írta – társadalmi munkásságomnak eredménye, hogy Székelykeresztúron márvány emléktáblával van megjelölve az a ház, ahol Petőfi Sándor utolsó éjszakáját (helyesen estéjét) töltötte.” Gondozta a gimnázium történelmi-néprajzi szertárát, amely később a városi múzeum alapgyűjteményét képezte.
Jelentős történetírói munkássága:  foglalkozott II. Rákóczi Ferenc politikájával, János Zsigmond erdélyi fejedelem élet és jellen-rajza című történeti munkáját 1934-ben Székelykeresztúron adta ki. Gunda Béla professzorhoz írt önéletrajzi visszaemlékezésében (1946) 14 önállóan megjelent munkáját és 110 cikkének címét sorolja fel, ez utóbbiakban főleg a történelem és a pedagógia köréből. Ezek körül különösen jelentősek azok a tanulmányok amelyek báró Orbán Balázs életével és munkásságával foglalkoznak. Figyelmét már ifjúkorában felkeltette a falu világa, a népi értékek kutatása. „Nemesi családból származtam, de a nép sorsa iránt mindig érdeklődtem és mint egyetemi hallgató tagja voltam egy titkos társaságnak, amely feladatának a népművelést tűzte ki. Vasárnaponként kirándultunk a falvakba, ahol előre megállapított terv szerint, irodalmi, gazdasági s más a népet érdeklő időszerű kérdésekről tartottunk előadásokat, olykor szavalatokat is. A nép mindenütt szívesen fogadta önzetlen munkánkat…” E korán jelentkező érdeklődésének tudható be, hogy hosszas gyűjtőmunka után 1944-ben sikerült közzétennie Székely népmesék című kötetét. „A mesék nagy része Háromszék megyében van… A mesék közül van pár Udvarhelyszékről is. Ezeket Kovács Lajos siménfalvi falusi ember és Miklósi Miklós volt tanítványom elmesélése után írtam le.”
1968. június 11-én halt meg Kolozsváron.